A tűz, a tűz kegyetlen, átkozott, Leszáll a földre, s ott pokol terem, S a lángja felzabálja életet, Belőle port a szélvihar hagy ott. Sivár a pusztaság a kert helyett, Varázslat, élet, álmodás ma nincs, Feledve szép, gyönyör s ezernyi kincs, A szem se sírja már a könnyeket. S az ég komor, halott a dermedés, Növel picinyke jégvirágokat, Befesti holtra életarcokat, S romok helyét takarja szürkeség. Kereszt reménye: újra kél a lét, Az égi fénybe életünk, ha lép!