Húsvéti készület

72

Музыка создана Ákos Gyulai с помощью Suno AI

Húsvéti készület
v4

@Ákos Gyulai

Húsvéti készület
v4

@Ákos Gyulai

Текст песни
Közeledik Húsvét nagyböjtje Uram,
Segíts engem, hogy készítsem fel magam.
Összetörjem belül a gyengeségeket,
Szívemben erősítsem a szeretetet.


Naponta gondoljak nehéz keresztedre,
Így készüljek fe a Nagypénteki tettre.
Tudom, hogy mindez volt Isten szeretete,
A sok bűnös ember gyakran nem érthette.


Miért vállalta az emberi sorsot,
Miért, kereszt útján a nehéz gyalázatot.
Kereszten szenvedést, kereszten a halált,
Gyalázkodó ember, örök megváltását.

Az ember a Teremtőt sokszor tagadta,
Júdás csókja, ami végleg elárulta.
Nagy gyalázat, amit ember megtehetett,
Alig van nagyobb rossz, amit elkövetett.


Még nagyobb a bajunk, ha nincsen megbánás,
Szeretet lényege, hogy van megbocsátás.
Krisztus áldozata éppen azt jelenti,
A bűneink mellett a halált eltörli.


Nagyböjt idejében Húsvétra készülünk,
Mutassuk meg ezért, hogy mi is szeretünk.
Valóban ott legyen Krisztus életünkben,
Nem csak, mint jelkép fali feszületen.

Lássuk vérző fején a töviskoszorút,
Gondoljunk arra is, nehéz volt a keresztút.
Végtelen fájdalmas a kereszten függeni,
Végtelen szenvedés keresztfán meghalni.

Kicsinyke áldozat, ez a böjt számunkra,
Inkább legyen öröm a Húsvétra gondolva.
Öröm, boldogság e naphoz közeledni,
Húsvét hajnalához tisztán megérkezni.
Стиль музыки
Latin Folk, emotional, Baritone, 60-80 BPM

Вы могли бы

Кавер на песню أُتَيَّمُ حُبًّا بِوَالِدَيَّ
v4

Создано пользователем ضرار الضبيبي с помощью Suno AI

Кавер на песню Поздравляю подруга
v4

Создано пользователем Алма Батыргужинова с помощью Suno AI

Кавер на песню Капа
v4

Создано пользователем Яша Вячеславов с помощью Suno AI

Кавер на песню Софи 7
v4

Создано пользователем Nat Po с помощью Suno AI

Похожие плейлисты

Кавер на песню Grigore, Ai Grijă
v4

Создано пользователем Caziuc Vlad с помощью Suno AI

Кавер на песню Die letzte Kriegerin (Die Olympiade) Teil 2 Soul Jazz II
v5

Создано пользователем Rüdiger Großer с помощью Suno AI

Кавер на песню Csalad
v4

Создано пользователем István Gábor Toldi с помощью Suno AI

Кавер на песню حرب جديدة ٧
v4

Создано пользователем عمرو عقيل с помощью Suno AI