Húsvéti készület

949

Música creada por Ákos Gyulai con Suno AI

Húsvéti készület
v4

@Ákos Gyulai

Húsvéti készület
v4

@Ákos Gyulai

Letra
Közeledik Húsvét nagyböjtje Uram,
Segíts engem, hogy készítsem fel magam.
Összetörjem belül a gyengeségeket,
Szívemben erősítsem a szeretetet.


Naponta gondoljak nehéz keresztedre,
Így készüljek fe a Nagypénteki tettre.
Tudom, hogy mindez volt Isten szeretete,
A sok bűnös ember gyakran nem érthette.


Miért vállalta az emberi sorsot,
Miért, kereszt útján a nehéz gyalázatot.
Kereszten szenvedést, kereszten a halált,
Gyalázkodó ember, örök megváltását.

Az ember a Teremtőt sokszor tagadta,
Júdás csókja, ami végleg elárulta.
Nagy gyalázat, amit ember megtehetett,
Alig van nagyobb rossz, amit elkövetett.


Még nagyobb a bajunk, ha nincsen megbánás,
Szeretet lényege, hogy van megbocsátás.
Krisztus áldozata éppen azt jelenti,
A bűneink mellett a halált eltörli.


Nagyböjt idejében Húsvétra készülünk,
Mutassuk meg ezért, hogy mi is szeretünk.
Valóban ott legyen Krisztus életünkben,
Nem csak, mint jelkép fali feszületen.

Lássuk vérző fején a töviskoszorút,
Gondoljunk arra is, nehéz volt a keresztút.
Végtelen fájdalmas a kereszten függeni,
Végtelen szenvedés keresztfán meghalni.

Kicsinyke áldozat, ez a böjt számunkra,
Inkább legyen öröm a Húsvétra gondolva.
Öröm, boldogság e naphoz közeledni,
Húsvét hajnalához tisztán megérkezni.
Estilo de música
Latin Folk, emotional, Baritone, 60-80 BPM

Te podría gustar

Portada de la canción Dwie drogi jedno serce
v4

Creado por Karina Zgurski con Suno AI

Portada de la canción Mam Cię Dość
v5

Creado por slawomir con Suno AI

Portada de la canción حزين
v4

Creado por قناة الهادي con Suno AI

Portada de la canción Hajnali Duna
v4

Creado por Erno Damm con Suno AI

Lista de reproducción relacionada

Portada de la canción Dobrze mi z Tobą
v5

Creado por Jerzyna K con Suno AI

Portada de la canción Sono
v4.5

Creado por Roberto Lazzaris Bertoldi con Suno AI

Portada de la canción Syt Nuk Ti Kam Par
v4

Creado por Muzli Brahimaj con Suno AI