Húsvéti készület

481

Muzyka utworzona przez Ákos Gyulai za pomocą Suno AI

Húsvéti készület
v4

@Ákos Gyulai

Húsvéti készület
v4

@Ákos Gyulai

tekst piosenki
Közeledik Húsvét nagyböjtje Uram,
Segíts engem, hogy készítsem fel magam.
Összetörjem belül a gyengeségeket,
Szívemben erősítsem a szeretetet.


Naponta gondoljak nehéz keresztedre,
Így készüljek fe a Nagypénteki tettre.
Tudom, hogy mindez volt Isten szeretete,
A sok bűnös ember gyakran nem érthette.


Miért vállalta az emberi sorsot,
Miért, kereszt útján a nehéz gyalázatot.
Kereszten szenvedést, kereszten a halált,
Gyalázkodó ember, örök megváltását.

Az ember a Teremtőt sokszor tagadta,
Júdás csókja, ami végleg elárulta.
Nagy gyalázat, amit ember megtehetett,
Alig van nagyobb rossz, amit elkövetett.


Még nagyobb a bajunk, ha nincsen megbánás,
Szeretet lényege, hogy van megbocsátás.
Krisztus áldozata éppen azt jelenti,
A bűneink mellett a halált eltörli.


Nagyböjt idejében Húsvétra készülünk,
Mutassuk meg ezért, hogy mi is szeretünk.
Valóban ott legyen Krisztus életünkben,
Nem csak, mint jelkép fali feszületen.

Lássuk vérző fején a töviskoszorút,
Gondoljunk arra is, nehéz volt a keresztút.
Végtelen fájdalmas a kereszten függeni,
Végtelen szenvedés keresztfán meghalni.

Kicsinyke áldozat, ez a böjt számunkra,
Inkább legyen öröm a Húsvétra gondolva.
Öröm, boldogság e naphoz közeledni,
Húsvét hajnalához tisztán megérkezni.
Styl muzyki
Latin Folk, emotional, Baritone, 60-80 BPM

Możesz lubić

Cover utworu خنتي العشرة
v4

Utworzone przez: Lorinzo FF za pomocą Suno AI

Cover utworu فواكي
v4

Utworzone przez: asd b za pomocą Suno AI

Cover utworu Bearskin in Snow
v4

Utworzone przez: Aleksandras Sidorenko za pomocą Suno AI

Cover utworu هات حزنك وارتك
v4

Utworzone przez: kholod N Jazzan za pomocą Suno AI

Powiązana lista odtwarzania

Cover utworu Мы в метро.анг.
v4

Utworzone przez: Vahtang Roshal za pomocą Suno AI

Cover utworu Tits2
v4

Utworzone przez: Péter Hajdú za pomocą Suno AI

Cover utworu Пустой Стул
v4

Utworzone przez: Анна Зайчук za pomocą Suno AI