Húsvéti készület

937

Musik erstellt von Ákos Gyulai mit Suno AI

Húsvéti készület
v4

@Ákos Gyulai

Húsvéti készület
v4

@Ákos Gyulai

Text
Közeledik Húsvét nagyböjtje Uram,
Segíts engem, hogy készítsem fel magam.
Összetörjem belül a gyengeségeket,
Szívemben erősítsem a szeretetet.


Naponta gondoljak nehéz keresztedre,
Így készüljek fe a Nagypénteki tettre.
Tudom, hogy mindez volt Isten szeretete,
A sok bűnös ember gyakran nem érthette.


Miért vállalta az emberi sorsot,
Miért, kereszt útján a nehéz gyalázatot.
Kereszten szenvedést, kereszten a halált,
Gyalázkodó ember, örök megváltását.

Az ember a Teremtőt sokszor tagadta,
Júdás csókja, ami végleg elárulta.
Nagy gyalázat, amit ember megtehetett,
Alig van nagyobb rossz, amit elkövetett.


Még nagyobb a bajunk, ha nincsen megbánás,
Szeretet lényege, hogy van megbocsátás.
Krisztus áldozata éppen azt jelenti,
A bűneink mellett a halált eltörli.


Nagyböjt idejében Húsvétra készülünk,
Mutassuk meg ezért, hogy mi is szeretünk.
Valóban ott legyen Krisztus életünkben,
Nem csak, mint jelkép fali feszületen.

Lássuk vérző fején a töviskoszorút,
Gondoljunk arra is, nehéz volt a keresztút.
Végtelen fájdalmas a kereszten függeni,
Végtelen szenvedés keresztfán meghalni.

Kicsinyke áldozat, ez a böjt számunkra,
Inkább legyen öröm a Húsvétra gondolva.
Öröm, boldogság e naphoz közeledni,
Húsvét hajnalához tisztán megérkezni.
Musikstyle
Latin Folk, emotional, Baritone, 60-80 BPM

Du magst vielleicht

Cover des Liedes Rrr
v4

Erstellt von Vira Brevis mit Suno AI

Cover des Liedes راية العزم
v4

Erstellt von صاحب السموم mit Suno AI

Cover des Liedes Naroa Hoy Brilla
v4

Erstellt von maika seara mit Suno AI

Cover des Liedes Teo
v4

Erstellt von Márk Somogyi mit Suno AI

Verwandte Playlist

Cover des Liedes Feliz cumpleaños
v4

Erstellt von Estela Alonso mit Suno AI

Cover des Liedes KOCHAJ I SZALEJ
v5

Erstellt von Jerzyna K mit Suno AI

Cover des Liedes Wiola i Marek
v4

Erstellt von Grzegorz Kowalski mit Suno AI

Cover des Liedes Nieidealny plan
v5

Erstellt von Jerzyna K mit Suno AI