Nyéken

Reggel korán ébredtünk, csörgött bennünk az élet,
Pályaudvar felé vitt minket a hétvégi végzet.
Nem mentünk messzire, csak Nyékig szólt a jegy,
Nevettünk már útközben, hogy ebből baj is lehet.

Lesétáltunk a tóhoz, poros volt az út alattunk,
Hálózsák a vállon, sátrat most nem akartunk.
Fiatalok ültek ott, tüzet őriztek csendben,
Mondták: „Miskolcról jöttünk” – hát otthon voltunk menten.


Önts még, testvér, járjon körbe az üveg,
A tó partján minden gond elsüllyed.
Ha nincs hús, majd jön valahonnan még,
Ez a nap úgyis legendává ég!


Körbejártak az üvegek, ittunk tisztességgel,
Hogy legyen mit leadni majd a nagy nevetéssel.
„Főzzünk valamit!” – szólt valaki hirtelen,
Bogrács már a tűz fölött, rotyogott a semmi benne.


Zöldség ment a vízbe, minden ami kéznél volt,
De hús nélkül az egész csak szomorú levesfolt.
Egy haver felpattant: „Na majd én hozok bele!”,
Fél óra sem telt el, már jött is vissza vele.


Kezében egy tyúk, élő, kapkodta a fejét,
„Melyik boltban vetted?” – kérdeztük röhögve Szöcskét.
„Zárva volt már minden, ez meg csak követett engem”,
Aztán főtt a leves… meg pia is volt benne vegyesen!

Önts még, testvér, járjon körbe az üveg,
A tó partján minden gond elsüllyed.
Ha nincs hús, majd jön valahonnan még,
Ez a nap úgyis legendává ég!

Tőccs még, testvér, járjon körbe az üveg,
A tó partján minden gond elsüllyed.
Nem csak tyúk ad ízt, ha részeg a szakács,
Így lesz egy napból örök legendás!