Nyéken

630

Music Created By Sándor Petőfi With Suno AI

Nyéken
v4

@Sándor Petőfi

Nyéken
v4

@Sándor Petőfi

Lyrics
Reggel korán ébredtünk, csörgött bennünk az élet,
Pályaudvar felé vitt minket a hétvégi végzet.
Nem mentünk messzire, csak Nyékig szólt a jegy,
Nevettünk már útközben, hogy ebből baj is lehet.

Lesétáltunk a tóhoz, poros volt az út alattunk,
Hálózsák a vállon, sátrat most nem akartunk.
Fiatalok ültek ott, tüzet őriztek csendben,
Mondták: „Miskolcról jöttünk” – hát otthon voltunk menten.


Önts még, testvér, járjon körbe az üveg,
A tó partján minden gond elsüllyed.
Ha nincs hús, majd jön valahonnan még,
Ez a nap úgyis legendává ég!


Körbejártak az üvegek, ittunk tisztességgel,
Hogy legyen mit leadni majd a nagy nevetéssel.
„Főzzünk valamit!” – szólt valaki hirtelen,
Bogrács már a tűz fölött, rotyogott a semmi benne.


Zöldség ment a vízbe, minden ami kéznél volt,
De hús nélkül az egész csak szomorú levesfolt.
Egy haver felpattant: „Na majd én hozok bele!”,
Fél óra sem telt el, már jött is vissza vele.


Kezében egy tyúk, élő, kapkodta a fejét,
„Melyik boltban vetted?” – kérdeztük röhögve Szöcskét.
„Zárva volt már minden, ez meg csak követett engem”,
Aztán főtt a leves… meg pia is volt benne vegyesen!

Önts még, testvér, járjon körbe az üveg,
A tó partján minden gond elsüllyed.
Ha nincs hús, majd jön valahonnan még,
Ez a nap úgyis legendává ég!

Tőccs még, testvér, járjon körbe az üveg,
A tó partján minden gond elsüllyed.
Nem csak tyúk ad ízt, ha részeg a szakács,
Így lesz egy napból örök legendás!
Style of Music
Rock, Texas Blues, Male Voice, Guitar solo, Bass solo

You Might Like

Cover of the song نشيد الأرقام
v4

Created By شيماء محمد With Suno AI

Cover of the song Matchbox Flame
v4

Created By soy el k fuy amar como yo amo With Suno AI

Cover of the song Husika Névnapja
v4

Created By Norbert Nádasi With Suno AI

Related Playlist

Cover of the song Hora de Conversar
v4

Created By Luthiano Santos With Suno AI

Cover of the song Pliszka Eliszka
v4

Created By Włodzimierz Pastuszak With Suno AI

Cover of the song وينك
v4

Created By محمد With Suno AI

Cover of the song تایف
v4

Created By القارئ هلکوت خليل Halkawt xalil With Suno AI