Nyéken

626

Música creada por Sándor Petőfi con Suno AI

Nyéken
v4

@Sándor Petőfi

Nyéken
v4

@Sándor Petőfi

Letra
Reggel korán ébredtünk, csörgött bennünk az élet,
Pályaudvar felé vitt minket a hétvégi végzet.
Nem mentünk messzire, csak Nyékig szólt a jegy,
Nevettünk már útközben, hogy ebből baj is lehet.

Lesétáltunk a tóhoz, poros volt az út alattunk,
Hálózsák a vállon, sátrat most nem akartunk.
Fiatalok ültek ott, tüzet őriztek csendben,
Mondták: „Miskolcról jöttünk” – hát otthon voltunk menten.


Önts még, testvér, járjon körbe az üveg,
A tó partján minden gond elsüllyed.
Ha nincs hús, majd jön valahonnan még,
Ez a nap úgyis legendává ég!


Körbejártak az üvegek, ittunk tisztességgel,
Hogy legyen mit leadni majd a nagy nevetéssel.
„Főzzünk valamit!” – szólt valaki hirtelen,
Bogrács már a tűz fölött, rotyogott a semmi benne.


Zöldség ment a vízbe, minden ami kéznél volt,
De hús nélkül az egész csak szomorú levesfolt.
Egy haver felpattant: „Na majd én hozok bele!”,
Fél óra sem telt el, már jött is vissza vele.


Kezében egy tyúk, élő, kapkodta a fejét,
„Melyik boltban vetted?” – kérdeztük röhögve Szöcskét.
„Zárva volt már minden, ez meg csak követett engem”,
Aztán főtt a leves… meg pia is volt benne vegyesen!

Önts még, testvér, járjon körbe az üveg,
A tó partján minden gond elsüllyed.
Ha nincs hús, majd jön valahonnan még,
Ez a nap úgyis legendává ég!

Tőccs még, testvér, járjon körbe az üveg,
A tó partján minden gond elsüllyed.
Nem csak tyúk ad ízt, ha részeg a szakács,
Így lesz egy napból örök legendás!
Estilo de música
Rock, Texas Blues, Male Voice, Guitar solo, Bass solo

Te podría gustar

Portada de la canción Fává
v4

Creado por László Nyári con Suno AI

Portada de la canción حكاية وفات
v4

Creado por AS MA con Suno AI

Portada de la canción Commonwealth Rising
v4

Creado por Mạch Lan Thương con Suno AI

Portada de la canción Kocham
v4

Creado por Rafał Pijewski con Suno AI

Lista de reproducción relacionada

Portada de la canción Dejame entrar
v4

Creado por Roberty Blandino con Suno AI

Portada de la canción PROCISSÕES, CORRIDA E CAMINHADA
v4

Creado por Edmilson Santos con Suno AI

Portada de la canción Белые ночи
v4

Creado por Vahtang Roshal con Suno AI

Portada de la canción Paraiso
v4

Creado por Roberty Blandino con Suno AI