Nyéken

875

Musik skapad av Sándor Petőfi med Suno AI

Nyéken
v4

@Sándor Petőfi

Nyéken
v4

@Sándor Petőfi

Text
Reggel korán ébredtünk, csörgött bennünk az élet,
Pályaudvar felé vitt minket a hétvégi végzet.
Nem mentünk messzire, csak Nyékig szólt a jegy,
Nevettünk már útközben, hogy ebből baj is lehet.

Lesétáltunk a tóhoz, poros volt az út alattunk,
Hálózsák a vállon, sátrat most nem akartunk.
Fiatalok ültek ott, tüzet őriztek csendben,
Mondták: „Miskolcról jöttünk” – hát otthon voltunk menten.


Önts még, testvér, járjon körbe az üveg,
A tó partján minden gond elsüllyed.
Ha nincs hús, majd jön valahonnan még,
Ez a nap úgyis legendává ég!


Körbejártak az üvegek, ittunk tisztességgel,
Hogy legyen mit leadni majd a nagy nevetéssel.
„Főzzünk valamit!” – szólt valaki hirtelen,
Bogrács már a tűz fölött, rotyogott a semmi benne.


Zöldség ment a vízbe, minden ami kéznél volt,
De hús nélkül az egész csak szomorú levesfolt.
Egy haver felpattant: „Na majd én hozok bele!”,
Fél óra sem telt el, már jött is vissza vele.


Kezében egy tyúk, élő, kapkodta a fejét,
„Melyik boltban vetted?” – kérdeztük röhögve Szöcskét.
„Zárva volt már minden, ez meg csak követett engem”,
Aztán főtt a leves… meg pia is volt benne vegyesen!

Önts még, testvér, járjon körbe az üveg,
A tó partján minden gond elsüllyed.
Ha nincs hús, majd jön valahonnan még,
Ez a nap úgyis legendává ég!

Tőccs még, testvér, járjon körbe az üveg,
A tó partján minden gond elsüllyed.
Nem csak tyúk ad ízt, ha részeg a szakács,
Így lesz egy napból örök legendás!
Musikstil
Rock, Texas Blues, Male Voice, Guitar solo, Bass solo

Du kanske gillar

Cover av låten Тарстрои бригада
v4

Skapad av Павел Крупель med Suno AI

Cover av låten Heridas
v4

Skapad av Jorge l Hdez Diaz med Suno AI

Cover av låten Wishing
v4

Skapad av siyanna gordon med Suno AI

Cover av låten ننت
v4

Skapad av JjhghhhAm Omkb med Suno AI

Relaterad spellista

Cover av låten "O' Beat della City"
v4

Skapad av fabrizio sperduti basi karaoke med Suno AI

Cover av låten Sotto il Cielo" (Folk Dance Remix)
v4

Skapad av fabrizio sperduti basi karaoke med Suno AI

Cover av låten DOBRZE, ŻE JESTEŚ
v5

Skapad av Jerzyna K med Suno AI

Cover av låten Tizenhét csillag
v4

Skapad av Mihály Szilágyi med Suno AI