elengedés

Amikor indultam, még nem várt senki.
Körülöttem végtelen homály
az úton csavargók álltak,
valakire vártak,
de nem rám, ezért ballagtam tovább.


Sétálok a nyírkos semmibe,
s elképzelem gyönyörű arcodat,
mosolygok talán, de a szivem vérzik,
mert ajkamon érzem utolsó csókodat.

cipelem magammal emlékedet,
még magam sem tudom, hogy hova
Féltékeny voltam, mert szerettelek,
de hűtlen nem voltam soha!

Most elengedlek, hogy boldog legyél,
mert szived másnak dobog már,
Hátra nézek, búcsút intek,
S lassan elnyel a félhomály!