Itt az ősz

Fény-könnyét hullajtja a nyár,
Bezárja még aranyló kapuját,
de kitárja az ősz nekünk,
s rozsdás útjain végig megyünk.

Lábam alá szőnyeget vet,
léptem halk zizzenés,
nem haldoklik még az idő,
csak lassúbb lesz az ébredés.

Nyugodt léptekkel halad,
hűvös csókján dér csepeg,
meg tőrt fények komor dalában,
valami új érzést keres.

Itt az ősz, itt van újra,
elkél már a kiskabát,
csak az a koszos, vén csavargó,
sírja keservesen bánatát.

Bádogviskó csend-zugában
hidegek a reggelek,
alig várja mikor reggel,
a csodálatos Nap feldereng.

Eső veri az aszfaltot,
eső veri a szegényt,
szürke idő véres ecsetje,
nem fest az égre reményt.

De az út most erre vezet,
másfelé menni nem lehet,
kinek gúnyájában remegnek a csontok,
hát remeg, mást nem tehet.

Hisz az ősz, az mégis csak más,
kinek szép, kinek átkozott,
bennem csenddé halkul a zsivaj,
s mint egy szép festményt bámulom.