Rep

Sötétben járok, hallgat a város,
Bennem a fájdalom néha már káros.
Barátból árnyék, szóból csak zaj,
Nincs ki felemeljen, ha mélybe hajt.

Álmokat kergetek, de szétfoszlanak,
A szavak élesek, mint késeim alatt.
Mégis kapaszkodom, nem hagyom el,
A szívem üteme hajt, ez a fegyverem.

A magány bennem ég, de mégis állok,
Az éjben fények, apró kis lángok.
Egyedül lettem, de nem adom fel,
A remény szól, hogy erő van bennem.

Sebek a múltból, nincsenek válaszok,
Az idő gyógyít, de lassan haladok.
Nézem a tükröt, benne az arcom,
De ki ez a lélek, alig ismerem magam.

Minden nap harc, de felkelek újra,
A szívem a dob, a szöveg a puska.
Álmaim közt még fények ragyognak,
A jövőből halkan remény szavai szólnak.

Nem érdekel, hányszor estem el,
A remény hív, és visszavisz a jel.
Magány, fájdalom, mind velem van,
De a fény felé lépek, szívem szabad.

A magány bennem ég, de mégis állok,
Az éjben fények, apró kis lángok.
Egyedül lettem, de nem adom fel,
A remény szól, hogy erő van bennem.