Gödör

Kedd van... roppant meleg,
Artszomról a víz is sűrűn pereg,
Déli nyárban tündöklő fény,
Sok lesz ebből, bírni kemény.
Gubbasztok a mély gödörben,
Föld alatt egy nagy köldökben,
Alig száll már fel a pára,
Várok egy segítõ társra.
Kijutnék a mélyből gyorsan,
Segítségért tollbamondtam,
Nem volt ki azt mind leírja,
Hallgatásba fakult líra.
Semmi baj... még tudok várni,
Megtanulok majd kimászni,
Többet ennél nem tehetek,
Hőségemben megfeneklek.
Meditálásom felzaklat,
Léptet hallok, erre kaptat,
Csak nem ő jön, kire vártam,
Kihúz innen, kart nyújt bátran.
Erősödő jártát hallván,
Elernyedek gyökér karfán,
Bútorzatom megtámaszt jól,
Erő nélkül hangom nem szól.
Kiáltanék nagy tüdővel,
Üveget törő erővel,
Ami kijön azért hallat,
Ember többet most nem kaphat.
Szitok hagyja el a számat,
Gödör fogság alkot kádat,
Nem kérek már én a jóból,
Mentsetek ki a fogóból!
De a léptek elgyengülnek,
Toppanások porba ülnek,
Reményvesztve görnyedek le,
Karfám alá helyezkedve.
Újabb este köszönt én rám,
Meleg napot eltakarván,
Egyre hűsebb lesz az éra,
Melegből vált csendesség ma.
Ciripelő nyugalom jő,
Tücsökzene, éjköszöntő,
Itt hagytak hát egymagamban,
Végeláthatat-kalandban.
Talán újabb hetven hét jő,
Hetvenhét, vagy hetven hétfő,
Nem adom fel, amíg élek,
Megvárom, míg jön egy lélek.
Kedd volt... az idő pereg,
Holnap vár a nyári meleg,
Déli nyárban tündöklő fény,
Napsütés és makacs remény!