NYÁR

841

Музыка создана Ákos Gyulai с помощью Suno AI

NYÁR
v4

@Ákos Gyulai

NYÁR
v4

@Ákos Gyulai

Текст песни
Meghozták életet tavasznak napjai,
Feléledt természet és annak csodái.
Felöltötték a fák szép zöld ruhájukat,
Mutogatták büszkén nyíló virágjukat.


Érlelnek majd termést, benne a magokkal,
Magokban a jövőt örök buzgalommal.
Hó alól kandikált tavasz sok hírnöke,
Elmentek aludni, nyíljanak jövőre.


A tavaszi pázsit megfürdött esőben,
Selymes takaróját megvédte időben.
Megóvta életét sok kicsiny bogárnak,
Vízcseppeket gyűjtött éneklő madárnak.


Hajnalonként madarak daloltak fákon,
Hívogatták Napot, hogy ne sokat várjon.
Csalogatták fényét, hogy meleget hozzon,
Felkelő fényében párjára találjon.


Fészket kell majd rakni, otthont építeni,
Élet folytatásra fiókát költeni.
Elhagyják majd fészket, amikor felnőnek,
Ők is fészket raknak élet jövőjének.


Elkészített tavasz mindent, amit kellett,
Topogott a nyár, hogy jöjjön már a kezedet.
Nagy verseny kezdődik, sok a feladata,
Sok munkát készített tavasznak szorgalma.


Megköszöni a nyár, tavasznak mit hozott,
Átveszi tavasztól, amit tőle kapott,
Szorgosan folytatja élet táplálását,
Sürgeti életet, folytassa futását.


Sok fényt küld az égből, melyet élet várja,
Több meleget lehel, forró Napnak szája.
Éltető eső száll a száradó földekre,
Harmatcseppet görget hajnali zöldekre.


Szorgoskodik a nyár, megkésni nem szabad,
Táplálni életet, mert az idő szalad.
Olykor kapkodni kell, ha nem jól tervezte,
El kell majd búcsúzni, idő üzenete.
Стиль музыки
Latin Folk, emotional, Vocal Fry, 60-80 BPM

Вы могли бы

Кавер на песню Tandori: Hommage
v4

Создано пользователем László Nyári с помощью Suno AI

Кавер на песню Ha vezető lehetnék
v4

Создано пользователем Ágota Gazdagné Ábrahám с помощью Suno AI

Кавер на песню Szerelmes
v4

Создано пользователем Tóth Norbert с помощью Suno AI

Кавер на песню Круг 1
v4

Создано пользователем Влад Воронин с помощью Suno AI

Похожие плейлисты

Кавер на песню Bate el suelo
v4

Создано пользователем FIDEL ESPINOZA PEÑA с помощью Suno AI

Кавер на песню إتقان الحديثة
v4

Создано пользователем ماجد بلال с помощью Suno AI

Кавер на песню Просто не мешать
v4

Создано пользователем Влад Воронин с помощью Suno AI

Кавер на песню العروسه ايه جميل
v4

Создано пользователем ahmed saleh с помощью Suno AI