NYÁR

855

Muzyka utworzona przez Ákos Gyulai za pomocą Suno AI

NYÁR
v4

@Ákos Gyulai

NYÁR
v4

@Ákos Gyulai

tekst piosenki
Meghozták életet tavasznak napjai,
Feléledt természet és annak csodái.
Felöltötték a fák szép zöld ruhájukat,
Mutogatták büszkén nyíló virágjukat.


Érlelnek majd termést, benne a magokkal,
Magokban a jövőt örök buzgalommal.
Hó alól kandikált tavasz sok hírnöke,
Elmentek aludni, nyíljanak jövőre.


A tavaszi pázsit megfürdött esőben,
Selymes takaróját megvédte időben.
Megóvta életét sok kicsiny bogárnak,
Vízcseppeket gyűjtött éneklő madárnak.


Hajnalonként madarak daloltak fákon,
Hívogatták Napot, hogy ne sokat várjon.
Csalogatták fényét, hogy meleget hozzon,
Felkelő fényében párjára találjon.


Fészket kell majd rakni, otthont építeni,
Élet folytatásra fiókát költeni.
Elhagyják majd fészket, amikor felnőnek,
Ők is fészket raknak élet jövőjének.


Elkészített tavasz mindent, amit kellett,
Topogott a nyár, hogy jöjjön már a kezedet.
Nagy verseny kezdődik, sok a feladata,
Sok munkát készített tavasznak szorgalma.


Megköszöni a nyár, tavasznak mit hozott,
Átveszi tavasztól, amit tőle kapott,
Szorgosan folytatja élet táplálását,
Sürgeti életet, folytassa futását.


Sok fényt küld az égből, melyet élet várja,
Több meleget lehel, forró Napnak szája.
Éltető eső száll a száradó földekre,
Harmatcseppet görget hajnali zöldekre.


Szorgoskodik a nyár, megkésni nem szabad,
Táplálni életet, mert az idő szalad.
Olykor kapkodni kell, ha nem jól tervezte,
El kell majd búcsúzni, idő üzenete.
Styl muzyki
Latin Folk, emotional, Vocal Fry, 60-80 BPM

Możesz lubić

Cover utworu Die letzte Kriegerin (Santander) Teil 23 II
v5

Utworzone przez: Rüdiger Großer za pomocą Suno AI

Cover utworu حبك صعب
v4

Utworzone przez: Mado Ma za pomocą Suno AI

Cover utworu wspomnienie
v4

Utworzone przez: Włodzimierz Pastuszak za pomocą Suno AI

Cover utworu 35 év
v4

Utworzone przez: MaX DJ. (MegaDanceRadio) za pomocą Suno AI

Powiązana lista odtwarzania

Cover utworu Die letzte Kriegerin (Santander) Teil 23 V
v5

Utworzone przez: Rüdiger Großer za pomocą Suno AI

Cover utworu Roja En Pie
v4

Utworzone przez: jose luis fernández martínez za pomocą Suno AI

Cover utworu لمسة وفاء
v4

Utworzone przez: سلطان مظفر za pomocą Suno AI

Cover utworu Вступление   Йо, Аня! Курик — это для тебя!
v4

Utworzone przez: Марина Семижон za pomocą Suno AI