NYÁR

698

Muziek gemaakt door Ákos Gyulai met Suno AI

NYÁR
v4

@Ákos Gyulai

NYÁR
v4

@Ákos Gyulai

Songteksten
Meghozták életet tavasznak napjai,
Feléledt természet és annak csodái.
Felöltötték a fák szép zöld ruhájukat,
Mutogatták büszkén nyíló virágjukat.


Érlelnek majd termést, benne a magokkal,
Magokban a jövőt örök buzgalommal.
Hó alól kandikált tavasz sok hírnöke,
Elmentek aludni, nyíljanak jövőre.


A tavaszi pázsit megfürdött esőben,
Selymes takaróját megvédte időben.
Megóvta életét sok kicsiny bogárnak,
Vízcseppeket gyűjtött éneklő madárnak.


Hajnalonként madarak daloltak fákon,
Hívogatták Napot, hogy ne sokat várjon.
Csalogatták fényét, hogy meleget hozzon,
Felkelő fényében párjára találjon.


Fészket kell majd rakni, otthont építeni,
Élet folytatásra fiókát költeni.
Elhagyják majd fészket, amikor felnőnek,
Ők is fészket raknak élet jövőjének.


Elkészített tavasz mindent, amit kellett,
Topogott a nyár, hogy jöjjön már a kezedet.
Nagy verseny kezdődik, sok a feladata,
Sok munkát készített tavasznak szorgalma.


Megköszöni a nyár, tavasznak mit hozott,
Átveszi tavasztól, amit tőle kapott,
Szorgosan folytatja élet táplálását,
Sürgeti életet, folytassa futását.


Sok fényt küld az égből, melyet élet várja,
Több meleget lehel, forró Napnak szája.
Éltető eső száll a száradó földekre,
Harmatcseppet görget hajnali zöldekre.


Szorgoskodik a nyár, megkésni nem szabad,
Táplálni életet, mert az idő szalad.
Olykor kapkodni kell, ha nem jól tervezte,
El kell majd búcsúzni, idő üzenete.
Stijl van muziek
Latin Folk, emotional, Vocal Fry, 60-80 BPM

Je houdt misschien van

Cover van het nummer Janek piła
v4

Gemaakt door Damian Benet met Suno AI

Cover van het nummer Why did you go
v4

Gemaakt door Selma Kung met Suno AI

Cover van het nummer Адам
v4

Gemaakt door Зарема met Suno AI

Cover van het nummer نشيد
v4

Gemaakt door Hossam Noor met Suno AI

Gerelateerde afspeellijst

Cover van het nummer Amelia pietra
v4

Gemaakt door Enildo Germano met Suno AI

Cover van het nummer MATHEUS
v4

Gemaakt door Jose do Carmo Carile met Suno AI

Cover van het nummer Resztki mnie
v4

Gemaakt door Daniel Kalarep met Suno AI

Cover van het nummer школа прощай
v4

Gemaakt door Светлана Лонгус met Suno AI