Nyár
v4

@Ákos József id. dr. Gyulai

Nyár
v4

@Ákos József id. dr. Gyulai

가사
Meghozták életet tavasznak napjai,
Feléledt természet és annak csodái.
Felöltötték a fák szép zöld ruhájukat,
Mutogatták büszkén nyíló virágjukat.
Megköszöni a nyár, tavasznak mit hozott,
Átveszi tavasztól, amit tőle kapott,
Szorgosan folytatja élet táplálását,
Sürgeti életet, folytassa futását
A tavaszi pázsit megfürdött esőben,
Selymes takaróját megvédte időben.
Megóvta életét sok kicsiny bogárnak,
Vízcseppeket gyűjtött éneklő madárnak.
Hajnalonként madarak daloltak fákon,
Hívogatták Napot, hogy ne sokat várjon.
Csalogatták fényét, hogy meleget hozzon,
Felkelő fényében párjára találjon.
Fészket kell majd rakni, otthont építeni,
Élet folytatásra fiókát költeni.
Elhagyják majd fészket, amikor felnőnek,
Ők is fészket raknak élet jövőjének.
Megköszöni a nyár, tavasznak mit hozott,
Átveszi tavasztól, amit tőle kapott,
Szorgosan folytatja élet táplálását,
Sürgeti életet, folytassa futását.
Sok fényt küld az égből, melyet élet várja,
Több meleget lehel, forró Napnak szája.
Éltető eső szál a száradó földekre,
Harmatcseppet görget hajnali zöldekre.
Szorgoskodik a nyár, megkésni nem szabad,
Táplálni életet, mert az idő szalad.
Olykor kapkodni kell, ha nem jól tervezte,
El kell majd búcsúzni, idő üzenete.
음악 스타일
indie folk

당신은 좋아할 수도 있습니다

노래 표지 Anyukám
v4

Suno AI을 사용하여 Valentina Szabó에 의해 생성됨

노래 표지 स्यारला तामाङ
v4

Suno AI을 사용하여 Passang Dorji에 의해 생성됨

노래 표지 Celeste y Blanco
v4

Suno AI을 사용하여 Stefania Torrilla에 의해 생성됨

노래 표지 Die letzte Kriegerin (Santander) Teil 18 Neapolitan
v5

Suno AI을 사용하여 Rüdiger Großer에 의해 생성됨

관련 재생목록

노래 표지 Kalpte Nikah
v4

Suno AI을 사용하여 Tamás Varga에 의해 생성됨

노래 표지 Valashlin
v4

Suno AI을 사용하여 Reiji Misaki에 의해 생성됨

노래 표지 Kata, te vagy nekem
v4

Suno AI을 사용하여 MrArpika27에 의해 생성됨

노래 표지 MARZENA I STASIEK – ZGRANY DUET
v5

Suno AI을 사용하여 slawomir에 의해 생성됨