Nyár

1211

Nhạc được tạo bởi Ákos József id. dr. Gyulai bằng Suno AI

Nyár
v4

@Ákos József id. dr. Gyulai

Nyár
v4

@Ákos József id. dr. Gyulai

Lời bài hát
Meghozták életet tavasznak napjai,
Feléledt természet és annak csodái.
Felöltötték a fák szép zöld ruhájukat,
Mutogatták büszkén nyíló virágjukat.
Megköszöni a nyár, tavasznak mit hozott,
Átveszi tavasztól, amit tőle kapott,
Szorgosan folytatja élet táplálását,
Sürgeti életet, folytassa futását
A tavaszi pázsit megfürdött esőben,
Selymes takaróját megvédte időben.
Megóvta életét sok kicsiny bogárnak,
Vízcseppeket gyűjtött éneklő madárnak.
Hajnalonként madarak daloltak fákon,
Hívogatták Napot, hogy ne sokat várjon.
Csalogatták fényét, hogy meleget hozzon,
Felkelő fényében párjára találjon.
Fészket kell majd rakni, otthont építeni,
Élet folytatásra fiókát költeni.
Elhagyják majd fészket, amikor felnőnek,
Ők is fészket raknak élet jövőjének.
Megköszöni a nyár, tavasznak mit hozott,
Átveszi tavasztól, amit tőle kapott,
Szorgosan folytatja élet táplálását,
Sürgeti életet, folytassa futását.
Sok fényt küld az égből, melyet élet várja,
Több meleget lehel, forró Napnak szája.
Éltető eső szál a száradó földekre,
Harmatcseppet görget hajnali zöldekre.
Szorgoskodik a nyár, megkésni nem szabad,
Táplálni életet, mert az idő szalad.
Olykor kapkodni kell, ha nem jól tervezte,
El kell majd búcsúzni, idő üzenete.
Phong cách âm nhạc
indie folk

Bạn có thể thích

Bìa bài hát Уздапаппп
v4

Được tạo bởi Артём Новиков Với Suno AI

Bìa bài hát Միքո
v4

Được tạo bởi Lilit Với Suno AI

Bìa bài hát Hospital
v4

Được tạo bởi fernando azevedo Với Suno AI

Bìa bài hát ANIA, SZALEJ I SPEŁNIAJ MARZENIA
v5

Được tạo bởi slawomir Với Suno AI

Danh sách phát liên quan

Bìa bài hát ترِّسْ محاجرها
v4

Được tạo bởi Abrahim Mostafa Với Suno AI

Bìa bài hát ايه جواك
v4

Được tạo bởi Hemam investment Với Suno AI

Bìa bài hát Preto e branco -Alan Damassa
v4

Được tạo bởi Alan Damasceno Barbosa Với Suno AI

Bìa bài hát Следи за домом
v4

Được tạo bởi andriy Với Suno AI