Nyár

1222

Muziek gemaakt door Ákos József id. dr. Gyulai met Suno AI

Nyár
v4

@Ákos József id. dr. Gyulai

Nyár
v4

@Ákos József id. dr. Gyulai

Songteksten
Meghozták életet tavasznak napjai,
Feléledt természet és annak csodái.
Felöltötték a fák szép zöld ruhájukat,
Mutogatták büszkén nyíló virágjukat.
Megköszöni a nyár, tavasznak mit hozott,
Átveszi tavasztól, amit tőle kapott,
Szorgosan folytatja élet táplálását,
Sürgeti életet, folytassa futását
A tavaszi pázsit megfürdött esőben,
Selymes takaróját megvédte időben.
Megóvta életét sok kicsiny bogárnak,
Vízcseppeket gyűjtött éneklő madárnak.
Hajnalonként madarak daloltak fákon,
Hívogatták Napot, hogy ne sokat várjon.
Csalogatták fényét, hogy meleget hozzon,
Felkelő fényében párjára találjon.
Fészket kell majd rakni, otthont építeni,
Élet folytatásra fiókát költeni.
Elhagyják majd fészket, amikor felnőnek,
Ők is fészket raknak élet jövőjének.
Megköszöni a nyár, tavasznak mit hozott,
Átveszi tavasztól, amit tőle kapott,
Szorgosan folytatja élet táplálását,
Sürgeti életet, folytassa futását.
Sok fényt küld az égből, melyet élet várja,
Több meleget lehel, forró Napnak szája.
Éltető eső szál a száradó földekre,
Harmatcseppet görget hajnali zöldekre.
Szorgoskodik a nyár, megkésni nem szabad,
Táplálni életet, mert az idő szalad.
Olykor kapkodni kell, ha nem jól tervezte,
El kell majd búcsúzni, idő üzenete.
Stijl van muziek
indie folk

Je houdt misschien van

Cover van het nummer Ildikónak
v4

Gemaakt door Izabella Szoke met Suno AI

Cover van het nummer Bayramimiz Boshlandi
v4

Gemaakt door خاکے٭ met Suno AI

Cover van het nummer Жүрөктөн Эмес
v4

Gemaakt door Esen Moldosov met Suno AI

Cover van het nummer Payasito Chispita
v4

Gemaakt door Wladimir osvaldo Fernández Benítez met Suno AI

Gerelateerde afspeellijst

Cover van het nummer الاميره اكرام
v4

Gemaakt door Maher Mari7777 met Suno AI

Cover van het nummer Come mai" (883) – Extended Italo Dance Remix
v4

Gemaakt door fabrizio sperduti basi karaoke met Suno AI

Cover van het nummer Feliz dia dos pais
v4

Gemaakt door La met Suno AI

Cover van het nummer Gábor és Detti
v4

Gemaakt door Gabor Wolf met Suno AI