KÖLTÉSZETI KÉPEK

1055

Nhạc được tạo bởi Ákos Gyulai bằng Suno AI

KÖLTÉSZETI KÉPEK
v4

@Ákos Gyulai

KÖLTÉSZETI KÉPEK
v4

@Ákos Gyulai

Lời bài hát
Távoli emlékek jönnek, tovamennek,
Múltnak homályából suttogva csevegnek.
Titkokat cipelnek, de maguk is titkok,
Titokba bezárva az emberi sorsok.

Gondolat hősei, az életet írták,
Annak búját, baját maguk is hordozták.
Sírtak vagy nevettek lángoló lélekkel,
Tomboltak, ha kellett, könnyező szemekkel.

Volt ki csak suttogta, én vagyok az élet,
Mámoros csodája benne újraéled.
Csendes dalolásuk sugárzott csak szépet,
Így festette mindig papírra a képet.

Volt, akinek szíve örök tűzben lángolt
Boldogság reménye a lelkében táncolt.
Tüzek lobbanása mindent felégetett,
Asszonyt, hazát, népet annyira szeretett.

Nem tudom kihagyni, kik feljártak égbe,
Csodáért felmentek felhők közelébe.
Életnek a titkát oly mélyen kutatták,
Poklot, mennyországot eközben bejárták.

Legkedvesebb nekem, kettőnek a neve,
A Himnusz és Szózat imáját szerezte.
Fel az égbe viszik, szívnek dobogását,
Imába foglalták hűség vallomását.

Vagyunk a jelenben, sercegnek még tollak,
A ma dalnokai énekelnek Honnak.
Szívnek dobogása, ember aggódása,
Vezeti a tollat a jobb vágyódása.

Szavakkal is lehet festeni a képet,
Örömről, bánatról énekelni verset.
Csodálni, ha kész van, mint a szép virágot.
Költészet ereje jobbítja világot.
Phong cách âm nhạc
Latin Folk, emotional, gentle voice, 60-80 BPM

Bạn có thể thích

Bìa bài hát Toxiques
v4

Được tạo bởi Joary Kayrah Với Suno AI

Bìa bài hát مبروك لك مبروك
v4

Được tạo bởi رياض العفيري Với Suno AI

Bìa bài hát Minden kezdet
v4

Được tạo bởi J H Với Suno AI

Bìa bài hát Повели ребят в школу
v4

Được tạo bởi Evgen Chaplygin Với Suno AI

Danh sách phát liên quan

Bìa bài hát Baila Conmigo
v4

Được tạo bởi SAWITEAMYT Với Suno AI

Bìa bài hát test2
v4

Được tạo bởi JO JOYO Với Suno AI

Bìa bài hát Na mesma moeda/Renato produções
v4

Được tạo bởi Jose Renato Rocha Santos Rocha Santos Với Suno AI