KÖLTÉSZETI KÉPEK

1013

Musik erstellt von Ákos Gyulai mit Suno AI

KÖLTÉSZETI KÉPEK
v4

@Ákos Gyulai

KÖLTÉSZETI KÉPEK
v4

@Ákos Gyulai

Text
Távoli emlékek jönnek, tovamennek,
Múltnak homályából suttogva csevegnek.
Titkokat cipelnek, de maguk is titkok,
Titokba bezárva az emberi sorsok.

Gondolat hősei, az életet írták,
Annak búját, baját maguk is hordozták.
Sírtak vagy nevettek lángoló lélekkel,
Tomboltak, ha kellett, könnyező szemekkel.

Volt ki csak suttogta, én vagyok az élet,
Mámoros csodája benne újraéled.
Csendes dalolásuk sugárzott csak szépet,
Így festette mindig papírra a képet.

Volt, akinek szíve örök tűzben lángolt
Boldogság reménye a lelkében táncolt.
Tüzek lobbanása mindent felégetett,
Asszonyt, hazát, népet annyira szeretett.

Nem tudom kihagyni, kik feljártak égbe,
Csodáért felmentek felhők közelébe.
Életnek a titkát oly mélyen kutatták,
Poklot, mennyországot eközben bejárták.

Legkedvesebb nekem, kettőnek a neve,
A Himnusz és Szózat imáját szerezte.
Fel az égbe viszik, szívnek dobogását,
Imába foglalták hűség vallomását.

Vagyunk a jelenben, sercegnek még tollak,
A ma dalnokai énekelnek Honnak.
Szívnek dobogása, ember aggódása,
Vezeti a tollat a jobb vágyódása.

Szavakkal is lehet festeni a képet,
Örömről, bánatról énekelni verset.
Csodálni, ha kész van, mint a szép virágot.
Költészet ereje jobbítja világot.
Musikstyle
Latin Folk, emotional, gentle voice, 60-80 BPM

Du magst vielleicht

Cover des Liedes A nemesről
v4

Erstellt von Kázmér Gorododo mit Suno AI

Cover des Liedes Время покажет
v4

Erstellt von Yuri Entus mit Suno AI

Cover des Liedes Przekaz Jula od Boga
v4

Erstellt von Łukas Dobczyński mit Suno AI

Cover des Liedes Pincel de Seda
v4

Erstellt von Sofia Irazabal (Minus) mit Suno AI

Verwandte Playlist

Cover des Liedes Фариза саған
v4

Erstellt von Жомарт Қарсақбайұлы mit Suno AI

Cover des Liedes Шаг из темноты
v4

Erstellt von FRED 67IL mit Suno AI

Cover des Liedes پناه زمستان
v4

Erstellt von Farhad Rasooli mit Suno AI