Időt kaptunk odafentről

Hogy mit érzek, le kell írnom,
néma most már nem lehetek,
vágyódásom s minden szavam
azt suttogja, el ne engedjelek.

Nem létezem már nélküled,
erős is csak veled vagyok,
ha átölelsz, majd fülembe súgod,
ez most már a te otthonod.

Kellesz nekem minden percben,
hiányod nem múló fájdalom,
két karodban megnyugszom már,
s fejem lehajtom a válladon.

Időt kaptunk odafentről,
csekély már az alkalom,
töltsük meg hát szerelemmel,
s lesz benne bátran tartalom.

Boldog órák, amik jönnek,
őrizzük a kincsünket,
s adjunk az ősznek új értelmet,
új reményt a hitüknek.

Szemeidbe nézve csakis
őszinte szó vezet feléd,
válaszodat már nem teszem mérlegre,
mert tudom, két út vezet egymás felé.

Higgy most bennem, ne tétovázz,
adhatsz boldog napokat,
reményt hoztál, s ez táplálja
lelkemben a sorokat.

Odaadom szívem kulcsát,
melyből egy készült neked,
örökre zárd be magad velem,
oda, hol a hit nem reménytelen!

Mindketten már tudjuk régen,
ez az igaz szerelem.

Forrás: www.poet.hu - magyar versek