Egy út, sok állomás

1122

Музыка создана szhemi с помощью Suno AI

Egy út, sok állomás
v4

@szhemi

Egy út, sok állomás
v4

@szhemi

Текст песни
Egy út, sok állomás

Hamar megszülettem,
a bába is épp csak odaért,
hangos sírással fogadva magamba
az augusztusi nyár leheletét.
…..és nőtem, nőtem, ahogy kell,
jártam iskolába, jártam mellé is,
közepesnél feljebb soha sem jutottam,
kaptam néha pár atyai pofont is.
Tízen öt nyár és a gyerekkor véget ért,
vaskos gyárkapu kongva kitárult,
megevett, megrágott a szövőgép poros pofája,
és a nagybetűs élet köröttem egyre csak tágult.
Voltam katona, csak úgy, muszályból,
két évig keltem parancsra,
pakoltam kamiont kérges tenyérrel,
s néha kocsmák részeg bűzében gyúltam haragra.
Bírtam három gyermek sírását,
megváltozott köröttem a világ,
erőből próbáltam talpon maradni,
talán ezért követtem el sok apró hibát.
A gyerekek kirepültek már,
új hajtások fakadnak a családfán,
új szerelmet gyújtanak szívembe,
s a vén bolond báb lett csupán.
Már jó néha a karosszék ölében
csendbe elmerülni, csak úgy, egyedül,
kislámpám táncos fényét figyelve,
tűnődve az időn, milyen gyorsan elrepül.
…..és, ha a testtel elfárad a lélek is,
magam után mit hagyok, nem tudom,
pár emléket, kopott képeken egy élet vonalát,
talán bánat könnyeket, ha szemem végleg lecsukom.
Стиль музыки
Classic Rock, Surprise, Soprano

Вы могли бы

Кавер на песню Na Barykady
v4

Создано пользователем Robert U с помощью Suno AI

Кавер на песню Соберёмся в дорогу
v4

Создано пользователем чук чурюк с помощью Suno AI

Кавер на песню نور البداية
v4

Создано пользователем زهرة الجبل с помощью Suno AI

Кавер на песню Szülinapodra
v4

Создано пользователем Ágnes Dobóné Kis с помощью Suno AI

Похожие плейлисты

Кавер на песню Сжать До Скрежета
v4

Создано пользователем mkirau с помощью Suno AI

Кавер на песню يا علي يا حراام
v4

Создано пользователем FADI TV с помощью Suno AI

Кавер на песню Torta e coriandoli
v4

Создано пользователем Carmela Valdevies с помощью Suno AI

Кавер на песню Estefani
v4

Создано пользователем Luis Rivas с помощью Suno AI