Egy út, sok állomás

Egy út, sok állomás

Hamar megszülettem,
a bába is épp csak odaért,
hangos sírással fogadva magamba
az augusztusi nyár leheletét.
…..és nőtem, nőtem, ahogy kell,
jártam iskolába, jártam mellé is,
közepesnél feljebb soha sem jutottam,
kaptam néha pár atyai pofont is.
Tízen öt nyár és a gyerekkor véget ért,
vaskos gyárkapu kongva kitárult,
megevett, megrágott a szövőgép poros pofája,
és a nagybetűs élet köröttem egyre csak tágult.
Voltam katona, csak úgy, muszályból,
két évig keltem parancsra,
pakoltam kamiont kérges tenyérrel,
s néha kocsmák részeg bűzében gyúltam haragra.
Bírtam három gyermek sírását,
megváltozott köröttem a világ,
erőből próbáltam talpon maradni,
talán ezért követtem el sok apró hibát.
A gyerekek kirepültek már,
új hajtások fakadnak a családfán,
új szerelmet gyújtanak szívembe,
s a vén bolond báb lett csupán.
Már jó néha a karosszék ölében
csendbe elmerülni, csak úgy, egyedül,
kislámpám táncos fényét figyelve,
tűnődve az időn, milyen gyorsan elrepül.
…..és, ha a testtel elfárad a lélek is,
magam után mit hagyok, nem tudom,
pár emléket, kopott képeken egy élet vonalát,
talán bánat könnyeket, ha szemem végleg lecsukom.