Józsi

Nem a vér kötelez, s nem a puszta név,

De mellettem álltál, húsz hosszú év.

Amikor a múltból csak a hiány maradt,

Te lettél a szikla a viharok alatt.

Anyukám társa lettél, s nekem menedék,

Veled kerek lett a megfakult vidék.

Te voltál, ki jöttél, mikor sírni láttál,

Minden fontos percnél a hátadra vettél, s vártál.

Ott voltál a padban az évnyitó napján,

Büszkeség csillogott az arcod vonalán.

Láttad a ballagást, a felnőtté válást,

Te adtál hitet, ha nem leltem a választ.

Nem a vér szava dönt, hanem a tettek:

Apává a mindennapok tettek.

S most eljött a nap, a legszebb pillanat,

Fehér ruha suhog a lábaim alatt.

Lépünk a fény felé, karodba kapaszkodom,

Könnyeid látom a meghatott arcodon.

Te kísérsz az oltárhoz, büszkén, emelt fővel,

Megáldva a múltat, s a jövőt hittel, erővel.

Akkor még nem tudtuk, mit hoz majd az élet,

Hogy a szereteted még tovább is léphet.

Mert eljött a csoda, s új ágak rügyeztek,

Az én gyermekeim nagypapának neveznek.

Látom, ahogy nézed őket, tiszta fénnyel,

Óvod a léptüket végtelen türelemmel.

Ugyanaz a jóság, mi engem is felnevelt,

Most az unokáid szívében lelt helyet.

A földön ülve játszol, s arcukra mosolyt csalsz,

Ha fáradt vagy is, értük bármeddig talpon vagy.

Köszönöm, hogy voltál, s hogy ma is itt vagy velem,

Hogy unokáidnak is te vagy a végtelen.

Nem csak az én apukám, a törzsünk s a várunk,

Te vagy a legnagyobb áldás, mit az élettől kaptunk.