Minden véget véget ér egyszer

[Intro]
Egy kihűlt szobában ülök,
A falon ferdén áll a kép,
Amit tegnap még őriztünk,
Ma már csak por és emlék.

[Verse 1]
A kulcsod ott maradt az asztalon,
Mellette két kihűlt pohár,
Nem kérdezem, ki volt a hibás,
A válasz úgyis bennem jár.

Az ablakon túl indul a reggel,
De bennem nem mozdul semmi,
Amit öröknek hittünk ketten,
Megtanult lassan elmenni.

[Pre-Chorus]
Szorítom még, ami széthullott,
Mintha visszanőne a kéz,
De minden búcsú azt súgja,
Hogy ami elmúlt, az egész.

[Chorus]
Minden véget ér egyszer,
Ami szép volt, az is elhagy,
Fáj, de nem tarthat örökké
Az, ami már nem marad.
Minden véget ér egyszer,
Ezt a szív lassan megérti,
Nem kell szeretnem a csendet,
Csak meg kell tanulnom élni.

[Verse 2]
A kabátod még a széken lóg,
Mintha visszajönnél érte,
Én pedig kerülöm a helyet,
Ahol utoljára néztél félre.

A nevedet nem mondom ki már,
Mégis ott ül minden mondatban,
Van, amit nem lehet megmenteni,
Csak elengedni hangtalan.

[Pre-Chorus]
Szorítom még, ami széthullott,
De vérzik tőle a tenyerem,
A szeretet nem mindig marasztal,
Néha azt mondja: engedj el.

[Chorus]
Minden véget ér egyszer,
Ami szép volt, az is elhagy,
Fáj, de nem tarthat örökké
Az, ami már nem marad.
Minden véget ér egyszer,
Ezt a szív lassan megérti,
Nem kell szeretnem a csendet,
Csak meg kell tanulnom élni.

[Bridge]
Ha holnap könnyebb lesz a levegő,
Nem jelenti, hogy nem fájt,
Csak azt, hogy a seb megtanulta,
Hogyan engedje el a lázt.

És ha egyszer újra nevetek,
Ne szégyelld, hogy továbbmentem,
A vég nem törli el a kezdetet,
Csak helyet készít bennem.

[Instrumental]

[Final Chorus]
Minden véget ér egyszer,
Ami szép volt, az is elhagy,
Fáj, de nem tarthat örökké
Az, ami már nem marad.
Minden véget ér egyszer,
Ezt a szív végre megérti,
Nem kell szeretnem a csendet,
Csak meg kell tanulnom élni.

Minden véget ér egyszer,
És ma már nem futok utána,
A fájdalom velem maradhat,
De nem ő lesz az otthona.
Minden véget ér egyszer,
A könny is elfárad végül,
Amit elvesztettem, bennem él,
És én elengedlek békével.

[Outro]
Egy kihűlt szobában ülök,
De már felállok lassan,
Ami véget ért, fájt nagyon,
Mégis tovább visz magammal.