soha
v4

@Tóth Ervin

soha
v4

@Tóth Ervin

가사
Ez a tavasz egy kicsit más. Más volt és más lesz.
Furcsa érzés volt eltölteni úgy egy tavaszi szünetet, hogy ki sem mozdultunk otthonról. Nem azért mert nem szerettünk volna kimozdulni, hanem mert nem szabad. Mindenhol azt mondták, azt mondják, hogy maradjunk otthon! Megértettük, elfogadtuk. Furcsa volt, hogy eltelt egy húsvét, mondjuk úgy locsolók nélkül. Egyben volt érdekes és félelmetes. A tavaszi szünetet próbáltuk úgy eltölteni, hogy legyen pihentető legyen benne valami más kikapcsolódás a már megszokott itthon maradós itthonról tanulós rutin mellett. Kialakítottunk új veteményes részeket és ültettünk olyan dolgokat, ami egy apró veteményeskertben az embernek szüksége lehet. Ültettünk bele retket sárga, ill. fehér répát, paprikát, hagymát és hogy szép is legyen a kertünk, ezért dísznövényket is. A játéknak is teret engedtünk sokat játszottunk olyan társasjátékkal, amiből a család minden tagja ki tudja venni a részét. Szüleim az olyan dolgokkal engedékenyebbek voltak, amiket hétköznap nem annyira vagy csak ritkábban engednek meg számomra. (számítógépes játékok chat…). Végre, most már jó az idő jó meleg van, a teraszra is ki tudok ülni tanulni, ha újra iskolába kell majd menni, ez hiányozni fog. A sok itthon töltött idő után elmondhatjuk, hogy hiányzik mindaz, amit eddig problémaként éltünk meg. Először azt hittük jó buli lesz itthon maradni itthonról tanulni, most már tudjuk, hogy nem. Rengeteg olyan dolog hiányzik, amik eddig teljesen természetessé váltak az évek alatt, hiányoznak már a nagyszüleim is, bár a nagyiék szoktak küldözgetni süteményeket meg sok sok finomságokat, de ez így nem az igazi a nagyi sütije a nagyinál finom! Remélem minél előbb véget ér ez az egész járvány és visszatérhetünk a hétköznapok szürkeségébe.
음악 스타일
Rock, Sadness, Female Voice, 60-80 BPM

당신은 좋아할 수도 있습니다

노래 표지 Arre con la que barre
v4

Suno AI을 사용하여 Fermin Herrera에 의해 생성됨

노래 표지 SÓ POR TI, JESUS
v4

Suno AI을 사용하여 Edmilson Santos에 의해 생성됨

노래 표지 feliz dia pa
v4

Suno AI을 사용하여 Victor Suarez에 의해 생성됨

노래 표지 Мама
v4

Suno AI을 사용하여 Юрий에 의해 생성됨

관련 재생목록

노래 표지 يا رب خذني
v4

Suno AI을 사용하여 علي معلا에 의해 생성됨

노래 표지 Felszállás
v4

Suno AI을 사용하여 József Huszti에 의해 생성됨

노래 표지 انى رأيتكما
v4

Suno AI을 사용하여 كريم에 의해 생성됨

노래 표지 Bật Lên Đi
v4

Suno AI을 사용하여 haisonss hoang에 의해 생성됨