soha

992

تم إنشاء الموسيقى بواسطة Tóth Ervin باستخدام Suno AI

soha
v4

@Tóth Ervin

soha
v4

@Tóth Ervin

كلمات
Ez a tavasz egy kicsit más. Más volt és más lesz.
Furcsa érzés volt eltölteni úgy egy tavaszi szünetet, hogy ki sem mozdultunk otthonról. Nem azért mert nem szerettünk volna kimozdulni, hanem mert nem szabad. Mindenhol azt mondták, azt mondják, hogy maradjunk otthon! Megértettük, elfogadtuk. Furcsa volt, hogy eltelt egy húsvét, mondjuk úgy locsolók nélkül. Egyben volt érdekes és félelmetes. A tavaszi szünetet próbáltuk úgy eltölteni, hogy legyen pihentető legyen benne valami más kikapcsolódás a már megszokott itthon maradós itthonról tanulós rutin mellett. Kialakítottunk új veteményes részeket és ültettünk olyan dolgokat, ami egy apró veteményeskertben az embernek szüksége lehet. Ültettünk bele retket sárga, ill. fehér répát, paprikát, hagymát és hogy szép is legyen a kertünk, ezért dísznövényket is. A játéknak is teret engedtünk sokat játszottunk olyan társasjátékkal, amiből a család minden tagja ki tudja venni a részét. Szüleim az olyan dolgokkal engedékenyebbek voltak, amiket hétköznap nem annyira vagy csak ritkábban engednek meg számomra. (számítógépes játékok chat…). Végre, most már jó az idő jó meleg van, a teraszra is ki tudok ülni tanulni, ha újra iskolába kell majd menni, ez hiányozni fog. A sok itthon töltött idő után elmondhatjuk, hogy hiányzik mindaz, amit eddig problémaként éltünk meg. Először azt hittük jó buli lesz itthon maradni itthonról tanulni, most már tudjuk, hogy nem. Rengeteg olyan dolog hiányzik, amik eddig teljesen természetessé váltak az évek alatt, hiányoznak már a nagyszüleim is, bár a nagyiék szoktak küldözgetni süteményeket meg sok sok finomságokat, de ez így nem az igazi a nagyi sütije a nagyinál finom! Remélem minél előbb véget ér ez az egész járvány és visszatérhetünk a hétköznapok szürkeségébe.
النمط من الموسيقى
Rock, Sadness, Female Voice, 60-80 BPM

قد ترغب

غلاف الاغنية MARIA
v5

تم الإنشاء بواسطة Jerzyna K باستخدام Suno AI

غلاف الاغنية Türkmen Sahra
v4

تم الإنشاء بواسطة Baset Mehrnia باستخدام Suno AI

غلاف الاغنية ANIA – WALCZYSZ JAK LEW
v5

تم الإنشاء بواسطة slawomir باستخدام Suno AI

غلاف الاغنية Илья Бобков
v4

تم الإنشاء بواسطة Никита باستخدام Suno AI

قائمة التشغيل ذات الصلة

غلاف الاغنية Algo empieza a despertar
v4

تم الإنشاء بواسطة Dolores Galvez باستخدام Suno AI

غلاف الاغنية 《破鏡詞·魔幻時空》
v4

تم الإنشاء بواسطة 吳錦年 باستخدام Suno AI

غلاف الاغنية Husika Névnapja
v4

تم الإنشاء بواسطة Norbert Nádasi باستخدام Suno AI

غلاف الاغنية 4521 Я Жива Страж Рая Врат Лилит 13 Сефирота
v5

تم الإنشاء بواسطة Анна باستخدام Suno AI