Játékból keressetek
v4

@szhemi

Játékból keressetek
v4

@szhemi

가사
Álmodtam, hogy játszhatok,
mint felnőtt, gyermekek között,
fényből, árnyékba bújhatok,
de nem úgy, mint egy üldözött.

Csak úgy, kit keresni kell,
csillag hídján, Hold karéján,
még akkor is, ha nem érnek el,
lovagolni, mosoly- hullám hűs taréján.

Ott keressetek, hol szivárvány ragyog,
égi híd, a Nap felé vezet,
felhőben, ha esőcsepp vagyok,
mosni, bűntől mocskos kezet.

Keressetek virágok bársony szirmain,
édes nektár ragadós cseppjei között,
pillangók testének porladó hamvain,
lélekben, mi léleknek ütközött.

Ott leszek, hol bűzlik a mocsár,
csaták hangjában, mint győztes dobja pergek én,
szegények padján, élelemmel telt kosár,
és Isten hangjában az éltető remény.

Akkor is keress, ha nem vágyod létemet,
ha szemembe a haldokló parázs már nem lobog,
viharok tépik szívemről vértemet,
elárvul végleg, ha egyszer már nem dobog.

Addig játszani szeretnék, mint gyermek,
kit a szeretet mindig megtalál.
Kit felemelnek játékos szellemek,
ódon emlékek, omladozó falán.

Mert, álmodtam, hogy újra játszhatok,
mint elárvult gyermek, felnőttek között,
árnyékból végre, fényre érhetek,
és nem érzem majd, hogy a szívem törött.
음악 스타일
Country, Mystery, Dramatic Alto

당신은 좋아할 수도 있습니다

노래 표지 Instrumental
v4

Suno AI을 사용하여 TARO STAR에 의해 생성됨

노래 표지 Motor de Acero
v4

Suno AI을 사용하여 Ant Tapia에 의해 생성됨

노래 표지 Nosso Segredo Sagrado
v4

Suno AI을 사용하여 Jose do Carmo Carile에 의해 생성됨

노래 표지 cucule pasăre sură
v4

Suno AI을 사용하여 Василий Сырбу에 의해 생성됨

관련 재생목록

노래 표지 Úgy szól
v4

Suno AI을 사용하여 s n에 의해 생성됨

노래 표지 Ешь глазами
v4

Suno AI을 사용하여 Sergei Parkar에 의해 생성됨

노래 표지 Daję sobie czas
v4

Suno AI을 사용하여 Jerzyna K에 의해 생성됨

노래 표지 أمينة
v4

Suno AI을 사용하여 Amina Photography에 의해 생성됨