Játékból keressetek
v4

@szhemi

Játékból keressetek
v4

@szhemi

歌詞
Álmodtam, hogy játszhatok,
mint felnőtt, gyermekek között,
fényből, árnyékba bújhatok,
de nem úgy, mint egy üldözött.

Csak úgy, kit keresni kell,
csillag hídján, Hold karéján,
még akkor is, ha nem érnek el,
lovagolni, mosoly- hullám hűs taréján.

Ott keressetek, hol szivárvány ragyog,
égi híd, a Nap felé vezet,
felhőben, ha esőcsepp vagyok,
mosni, bűntől mocskos kezet.

Keressetek virágok bársony szirmain,
édes nektár ragadós cseppjei között,
pillangók testének porladó hamvain,
lélekben, mi léleknek ütközött.

Ott leszek, hol bűzlik a mocsár,
csaták hangjában, mint győztes dobja pergek én,
szegények padján, élelemmel telt kosár,
és Isten hangjában az éltető remény.

Akkor is keress, ha nem vágyod létemet,
ha szemembe a haldokló parázs már nem lobog,
viharok tépik szívemről vértemet,
elárvul végleg, ha egyszer már nem dobog.

Addig játszani szeretnék, mint gyermek,
kit a szeretet mindig megtalál.
Kit felemelnek játékos szellemek,
ódon emlékek, omladozó falán.

Mert, álmodtam, hogy újra játszhatok,
mint elárvult gyermek, felnőttek között,
árnyékból végre, fényre érhetek,
és nem érzem majd, hogy a szívem törött.
音楽のスタイル
Country, Mystery, Dramatic Alto

よろしければ

曲のカバー Si
v4

Roberty Blandino が Suno AI を使用して作成しました

曲のカバー MARTYNA I PATRYK – TAŃCZCIE PRZEZ ŻYCIE
v4

slawomir が Suno AI を使用して作成しました

曲のカバー No Te Vas
v4

Ernesto Alejandro Peréz Perez が Suno AI を使用して作成しました

曲のカバー موطني
v4

قحطان が Suno AI を使用して作成しました

関連プレイリスト

曲のカバー رابعة يا نبض قلبي
v4

rabiaa rabiaa が Suno AI を使用して作成しました

曲のカバー Całe szczęście to ty
v4

Jerzyna K が Suno AI を使用して作成しました

曲のカバー Maksymilian, siedem lat!
v4

andrzej nowako が Suno AI を使用して作成しました

曲のカバー Rosana uma canção de amor
v4

Jose do Carmo Carile が Suno AI を使用して作成しました