ÁLOMSZÉP KATEDRÁLIS
v4

@Ákos Gyulai

ÁLOMSZÉP KATEDRÁLIS
v4

@Ákos Gyulai

歌詞
Szikrája Istennek csiholta vágyakat,
Erősödjön benne olyan nagy akarat,
Megálmodni házát az Örök Istennek,
Hol majd kíséretként angyalok lebegnek.

Képzeletét hívta fel a Mennyországba,
Látogasson hozzá az égi otthonába.
Angyalokat lásson a fényben ragyogni,
Dicséret fényében mindig csak dalolni.

Ami különös volt szeretet formája,
Szeretetet látni ez volt Ég csodája,
Szeretet ragyogott szeretet fényében,
Szeretet dala szólt égi szelídségben.

Aztán visszaküldte álmodjon sok képet,
Álom országában keresgéljen szépet,
Valami hasonlót, mit odafent látott,
Találjon szépeket, melyre mindig vágyott.

Építsen templomot, eddiginél szebbet,
Országnak földje ilyet még nem termett.
Fából épüljön meg Istennek a háza,
Hová csodás fénye a lakóját várja.

Megálmodott templom, álomnak temploma,
Büszke nemzet lelkét magában hordozza.
Benne fog dobogni élő fának szíve,
Embernek a hitét örökké hirdetve.

Angyalok fogják a templomot védeni,
Isten dicsőségét mindig is zengeni.
Három fehér tornya hirdeti majd nekünk,
Mennyekhez az utat itt kell majd keresnünk.
音楽のスタイル
melancholic acoustic violin, harp, acoustic viola counterpoint, pentatonic minor scale, slow rubato rhythm,haunting authentic folk ballad, baritone

よろしければ

曲のカバー مكتوب
v4

Hemam investment が Suno AI を使用して作成しました

曲のカバー UMA JOIA RARA
v4

Jose do Carmo Carile が Suno AI を使用して作成しました

曲のカバー feliz cumpleaños celia 2
v4

Dante Castrillon が Suno AI を使用して作成しました

曲のカバー Wielki Dzień
v4

Paweł Gałązka が Suno AI を使用して作成しました

関連プレイリスト

曲のカバー mahaba
v4

Ibrahim Hp が Suno AI を使用して作成しました

曲のカバー Facebook
v4

Attiláné Balázs が Suno AI を使用して作成しました

曲のカバー Kanyon Feletti Hívás
v4

Lajos Bézi が Suno AI を使用して作成しました

曲のカバー طبطب على نفسك
v4

MOo вηнєlму が Suno AI を使用して作成しました