A teremtés csodája

Lágy szellő incselegve kóricál,
utat törve mindenütt magának.
Halkan hallom énekét már
a bokrok alján megbúvó madárnak.
Amúgy csöndes a táj, a fák mögött
éji neszre ébredő vadak.
Csillag fénye hull, ezüstözött
szemükből félelmet csillantanak.
Hold fényében megpillantom magam, szemben
víztükrén a tiszta tónak.
Ringatózom, Isten látja lelkem,
mily csodája ez az Örökkévalónak!