Lágy szellő incselegve kóricál, utat törve mindenütt magának. Halkan hallom énekét már a bokrok alján megbúvó madárnak. Amúgy csöndes a táj, a fák mögött éji neszre ébredő vadak. Csillag fénye hull, ezüstözött szemükből félelmet csillantanak. Hold fényében megpillantom magam, szemben víztükrén a tiszta tónak. Ringatózom, Isten látja lelkem, mily csodája ez az Örökkévalónak!