Dalszöveg
[Spoken]
"Olyan nagy a csend…
és mégis hatalmas zaj van bennem."
[Verse]
Szaladtam a holnap után,
míg a jelen halkan várt rám,
Félelmet őriztem magamban,
mint kincset egy bezárt szobában.
[Spoken]
Vártam azt, mi nem érkezett,
közben az élet messze ment,
Mindentől féltem én vakon,
és elvesztem a fájdalmakon.
[Chorus]
És az idő nem bocsát,
csendben lép tovább,
mindent magával visz,
amit a szíved rég kívánt.
Mi mindig a holnapban élünk,
miközben a mából kiesünk,
némán hordjuk a sebeket,
és eltemetjük az érzéseket.
[Spoken]
Ha egyszer majd visszanézünk,
vajon mit őriz meg a lelkünk?
Pár könnycseppet, pár mosolyt talán,
vagy egy régi, elszállt délutánt.
[Verse]
A jövőt építjük szüntelen,
de a jelen elvész csendesen,
Behunyjuk fáradt szemünket,
mikor az élet hív minket.
És hordozzuk magunkban
a szeretet hiányát,
mint néma árnyékot,
mi újra visszatalál.
[Bridge]
Annyi szó maradt bennünk,
annyi érzés elveszett,
és mire végre élni kezdünk,
az idő már messze vezet.
[Final Chorus]
Mert az idő nem bocsát,
nem vár rád sosem,
minden perc, amit elveszítesz,
örökre eltűnik csendesen.
Ne csak a holnapnak élj,
hiszen a ma is benned ég,
mert egyszer majd csak csend marad…
és néhány halvány emlék.
A zene stílusa
Cinematic emotional Hungarian ballad with soft female vocals, deep piano and emotional violin orchestra. Slow tempo (72 BPM), intimate and melancholic atmosphere. Gentle cello, ambient pads, soft perc