Az élet

[Spoken]
"Olyan nagy a csend…
és mégis hatalmas zaj van bennem."

[Verse]
Szaladtam a holnap után,
míg a jelen halkan várt rám,
Félelmet őriztem magamban,
mint kincset egy bezárt szobában.

[Spoken]

Vártam azt, mi nem érkezett,
közben az élet messze ment,
Mindentől féltem én vakon,
és elvesztem a fájdalmakon.

[Chorus]
És az idő nem bocsát,
csendben lép tovább,
mindent magával visz,
amit a szíved rég kívánt.

Mi mindig a holnapban élünk,
miközben a mából kiesünk,
némán hordjuk a sebeket,
és eltemetjük az érzéseket.

[Spoken]
Ha egyszer majd visszanézünk,
vajon mit őriz meg a lelkünk?
Pár könnycseppet, pár mosolyt talán,
vagy egy régi, elszállt délutánt.

[Verse]

A jövőt építjük szüntelen,
de a jelen elvész csendesen,
Behunyjuk fáradt szemünket,
mikor az élet hív minket.

És hordozzuk magunkban
a szeretet hiányát,
mint néma árnyékot,
mi újra visszatalál.

[Bridge]
Annyi szó maradt bennünk,
annyi érzés elveszett,
és mire végre élni kezdünk,
az idő már messze vezet.

[Final Chorus]
Mert az idő nem bocsát,
nem vár rád sosem,
minden perc, amit elveszítesz,
örökre eltűnik csendesen.

Ne csak a holnapnak élj,
hiszen a ma is benned ég,
mert egyszer majd csak csend marad…
és néhány halvány emlék.