Harminchét év elszállt velünk csendesen, Mégis itt vagy nekem ugyanúgy szelíden. Annyi út és annyi könny mögöttünk már, De a szívem hozzád mindig hazatalál.
Emlékszem még arra a régi nyárra, Mikor először néztél rám mosolyogva. Azóta minden percben veled élek én, Te vagy az otthonom a föld kerekén.
Refrén Ferkó, az én drága Manókám, Fogd a kezem még száz éven át. Két csodás lányunk a szerelmünk fénye, Barbara és Gerda a szívünk éke.
Melletted szebb lett minden hajnalom, Veled teljes minden álmom. Harminchét év után is úgy szeretlek, Mint amikor először öleltelek.
2. versszak Az idő lassan ezüstöt fest hajunkra, De a lelkünk együtt táncol újra meg újra. Voltak viharok, fájó nehéz napok, De te mindig mellettem maradtál ott.
A lányaink nevetése bennünk él tovább, Őrzik minden közös álmunk dallamát. És ha újrakezdhetném még egyszer talán, Újra téged választanálak igazán.
Refrén Ferkó, az én drága Manókám, Fogd a kezem még száz éven át. Két csodás lányunk a szerelmünk fénye, Barbara és Gerda a szívünk éke.
Melletted szebb lett minden hajnalom, Veled teljes minden álmom. Harminchét év után is úgy szeretlek, Mint amikor először öleltelek.
Outro Manókám… A szívem mindig hazatalál hozzád… Örökké.