Az èn Manókám

Harminchét év elszállt velünk csendesen,
Mégis itt vagy nekem ugyanúgy szelíden.
Annyi út és annyi könny mögöttünk már,
De a szívem hozzád mindig hazatalál.

Emlékszem még arra a régi nyárra,
Mikor először néztél rám mosolyogva.
Azóta minden percben veled élek én,
Te vagy az otthonom a föld kerekén.

Refrén
Ferkó, az én drága Manókám,
Fogd a kezem még száz éven át.
Két csodás lányunk a szerelmünk fénye,
Barbara és Gerda a szívünk éke.

Melletted szebb lett minden hajnalom,
Veled teljes minden álmom.
Harminchét év után is úgy szeretlek,
Mint amikor először öleltelek.

2. versszak
Az idő lassan ezüstöt fest hajunkra,
De a lelkünk együtt táncol újra meg újra.
Voltak viharok, fájó nehéz napok,
De te mindig mellettem maradtál ott.

A lányaink nevetése bennünk él tovább,
Őrzik minden közös álmunk dallamát.
És ha újrakezdhetném még egyszer talán,
Újra téged választanálak igazán.

Refrén
Ferkó, az én drága Manókám,
Fogd a kezem még száz éven át.
Két csodás lányunk a szerelmünk fénye,
Barbara és Gerda a szívünk éke.

Melletted szebb lett minden hajnalom,
Veled teljes minden álmom.
Harminchét év után is úgy szeretlek,
Mint amikor először öleltelek.

Outro
Manókám…
A szívem mindig hazatalál hozzád…
Örökké.