Csere

1220

Zenét készítette: László Nyári Suno AI

Csere
v4

@László Nyári

Csere
v4

@László Nyári

Dalszöveg
voltaképpen - annyira féltem mások arcát felfejteni, minek mond?csökkent módban élni alig beszélni, alig enni és a végét meghúzni nagyon
egyszeregy ez - ölre és ölre mert más vágyás csak kődobás röfögni, hogy ne csaljanak ne csaljanak tőrbe semmi se fontos, úgy igazán
visszaváltanak, hó-szilás angyalok kiknek rézmetszet könnye kopog majd megsimogatnak, mint a kiskutyát mert én már csak büszke vagyok
annyi apró, hogy csörög és csorog ha megolvasztva szétfolynak az utak ezüst halak, a szemekre pikkely ragadh ajamra is azt szórnak
nyivákoló árkokba szelel, megannyi sosem volt álom szusszanva fordul át a keréka három-nyomáson
pörsenés és pattanás, boldog lárvák a fakéreg alatt ölelem a törzset önmagamhoz felköt az ágra a jóindulat
legyek pára, kilehelt és nemes elillanó egér, vacogó varjú legyek éppen lenyilazott térdre rogyó egyszarvú
csak cérnán lóg fogam az egy és még egy keserű cukor vattapamacs idő röpköd
köldökre rakott kavicságas-bogas, bogárszerű tumorcsillag forgácsokat köpköd

csere el, csere vissza
cserélj elm cserélj vissza
csere el, csere vissza
cserélj el, cserélj vissz
A zene stílusa
Future Bass, UK Drill, Arabic Music

Talán tetszene

A dal borítója Узда
v4

Készítette: Артём Новиков Suno AI

A dal borítója PROWADŹ MNIE
v5

Készítette: Jerzyna K Suno AI

A dal borítója Rock Rose
v4

Készítette: Milán Szijártó (Szijártó Milán) Suno AI

A dal borítója Testa Di Sceccu
v4

Készítette: Francesco Finocchiaro Suno AI

Kapcsolódó lejátszási lista

A dal borítója asdga
v4

Készítette: balazs horvath Suno AI

A dal borítója Asfalt Pamięta
v5

Készítette: slawomir Suno AI

A dal borítója Velo de Invierno
v4

Készítette: Salem Suno AI

A dal borítója Do ostatniego tańca
v5

Készítette: slawomir Suno AI