Egy éve, és nem múlik. Nem. Mondják, az idő gyógyít. de az idő csak rétegezi a fájdalmat, mint a poros rétegeket a bútorokon, aztán egy nap letörlöd, és hoppá, ott a karcolás. Élesebb, mint előtte.
Mintha a levegőben még mindig ott lenne az illatod, a te illatod. Nem a parfümödé, a te bőrödé. A te mosolyodé. És én itt állok egyedül. az emlékeiddel.
Mint egy zsúfolt szoba, ahol minden tárgy egy történet, de a történetek nem melegszenek, csak szúrnak.
Mindenhol ott vagy, még a csendben is. A csendben leginkább. De élni kell tovább. Élni úgy, hogy a mosolyod a szívemben tovább ragyogjon.
Mert velem vagy minden egyes lélegzetembe, minden egyes gondolatomban, minden egyes csepp könnyemben.