A lelkesedés úszómellény, kicsi Méri, dobjál egyet! Meg nem terített asztalon sültekre dőlt a hűlt leves, De van úszómellényünk és a fejünk nyakas maradt, Rövidre még nem faragta nyaktiló a testhosszunkat.
Bárpultoknak horizontján a fuldoklást megkedveltük, Ember-embert nem szeretett, ezt a meccset elvesztettük. Mennyi-mennyi visszanyesett optimizmus környékez, Mennyi tényleg igényes nő ül be most a körmészhez. Milyen élethelyzet ez most, hogy plázába, vagy pokolba? Vegyünk tényleg friss levegőt, földi légkört az orrokba!
Mert ha élünk, kicsi Méri, bőven elég, ha lefekszünk, Nem lesz máshogy, mind e-közben mindannyian megöregszünk, Csak naiv lelkesedésféle, az mi fenntart sötét vízen, Kajázzunk és szekszeljünk, hogy élünk ezért elhiszem!