Az éj katedrálisa felettünk áll Csillagok íve az örökkévalóság Fényük írás,mit nem ért az idő Ősi titkokkal szőtt szent jelölő
Sötétben minden út egy jel A kozmosz csak nagyon lassan ébred fel Bolygók szava zeng a csend falán Mint orgonaszó az űr templomán
Ködök színei mint szárnyaló álmok Festik az égre a rejtett világot Közel minden,mégis oly távol Gyönyörű minden,és mégis fázol
Meteorok írnak lángoló verseket Hullásukban új hajnal érkezett Ők a kozmosz múló szavai Vissszhangjukban a tegnapok hangjai
Csillagok lángja éget át, Fényükből születik minden világ. Űr-óceán sodor, visz tovább, Álmaink szikrája az égig száll. A csillagpor szívünkben otthont talál, S az öröklét fénye bennünk ragyog tovább.
Te magad is csillag vagy odabenn Fényed a sötétben vezet engem Lelked galaxis,mély tenger Ezernyi bolygó izzó érzelmekkel
A fény előtt az idő csak árnyék Megfakult kép mi ostobán fáj még Mi porszemek vagyunk a végtelenben Tükrök az elmúló érzelemben
Ha egyszer lehull minden csillag S az univerzum minket végleg itt hagy Bennünk marad a fény szilánkja A létezés utolsó imája
S mikor az űr új fényben ébred, Hangunk a végtelenbe lépked. Csillagok méhéből jöttünk ide, S a csillagpor ölel majd vissza végül szelíden
Csillagok lángja éget át, Fényükből születik minden világ. Űr-óceán sodor, visz tovább, Álmaink szikrája az égig száll. A csillagpor szívünkben otthont talál, S az öröklét fénye bennünk ragyog tovább.