Egy gyertyaszál ég minden szívben, Az öröm lángja ő. Hiszed, vagy nem hiszed, E láng varázsa, most a földre jő. A tűz reményt fakaszt: Idő- mi „ősi kertben” égett, s a hamuban csak parány maradt,- Szül végtelent, s marad. A fa már díszben ál, zöld s örök, A jászol is repes. Beléje a Mindenség költözött, A szív ezért remeg. Véges kapta újra végtelent, Szikra tüzet teremt. A fény csillog már szemekben, Mert gyertya sercegett. Utolsó volt, s tűzre gyúlt szíved, Hallja már az égi fényzenét. Ha szív dalol, s jászolhoz siet, Vár karácsony, az örök Remény!