Egyszer csak itt termett, A semmiből valami lett. Mint halvány fénysugár, Mi áttört a fák ágainál. Szunnyadó remények, lépnek, s élnek. Vágyakozó vágyak közelítenek ismét meg. Általa kelt ismét szívemben az élet, S valahány szív remél, mosolya most éltet. Mint, mikor lágy pázsit füve a testem érinti, Oly kellemes ez érzés, melyben lelkem részesíti. S a találkozás öröme e csodás napsugárral, Szívem, lelkem melegíti, mikor megszólal hangjával!