[intro] [verze1] Az ősz suttogva lép a tájra, Lábai nyomán avar hull, A fák sóhaja halk és gyenge, Az élet lassan megfakul. [interlud] [verze2] A fagyos szél öleli a csendet, benne fagy a holdsugár Sárgult mezők, fáradt égbolt, Az elmúlás most gyorsan jár. [interlud] [verze3] Az erdő mélyén szunnyad a múlt, Suttog a szél: „Itt a vég.” A nyár fénye már rég kihunyt nyomában gyűrűzik a sötét [outro] De a föld ölében csendesen rejlik Valami, új, ami majd útra kél, Az elmúlásban már felsejlik az új élet és a szíved megbékél