Részeg arab, aki a fűbe harap, Kinek hátából kiáll a kés, Élete nem szerencsés!
Felkiállt egy néma indián, Kinéz a vár befalazott ablakán. Előkapje otthon felejtett pisztolyát, Lelövi kopasz sógora minden szál haját. Felpattan a rég megdöglött lovára, És elvágtat a napfényes éjjszakába!
Monoton üget a süppedő homokon a sivatag lova, a tétova teve tova. Hátán rezegve mozog a rozoga kúp alakú púp. A helyzete nem szerencsés . Apró, szemcsés homokkal telve a füle, a nyelve. Sóvár szeme kutat kutat. Még öt-hat nap kullog, baktat. Az itató tava távol, s oly rettentő messze még az oázis. Erre utal az alábbi fohász is: - Tevék ura! Te tevél tevévé engem eleve, teveled nem ér fel tevefej tétova veleje. Te terved veté a tevevedelő tavat tavaly távol, de tévednél, vélvén , vén híved neved feledve elvetemedve vádol. Nem! Vidd te tevelelkem hovatovább tova, mivel levet - vert vederbe feltekerve - nem vedelve lett betelve a te tevéd szenvedelme. Te nevedbe legyen eme neveletlen tevetetem eltemetve! S evezzevel eme teve, levelkévét kivilevelhevelteve.