Láttál e már az égen, bús lelket felhő ölében? Mikor csak úgy magában zokog, mint régen a vesztes harcosok. Nem zengnek ódát mesterdalnokok, pedig a rongyos gúnya alatt, egy tanári szív dobog, és nem veszi észre, hogy felé sikító vas robog. A Balaton felett egy magányos felhő, szélkarjával rímeket farag, mint könny az árvák szeméből, úgy hullnak alá most a szavak, és figyeli ahogy a gyilkos vonat, püfögve mint vén pipás tovább halad.