A SZERETET

1008

Nhạc được tạo bởi Ákos Gyulai bằng Suno AI

A SZERETET
v4

@Ákos Gyulai

A SZERETET
v4

@Ákos Gyulai

Lời bài hát
Istent szeretete végtelen,
E szeretet miatt teremtett.
Benned a szeretet magja nyugszik,
És várja, hogy egyszer majd kicsírázik.
Aztán meghozza a legszebb gyümölcsét,
Gyümölcsöt, különbet mindegyiknél,
Isten és az emberek szeretetét,
Mely fontosabb mindennél.

Holt ember vagy, ha nem tudsz szeretni,
Egy bábu melyet mozgat idegen akarat,
Az élet mélyen aluszik benned,
Talán nem is élet ez már neked.
Eszel, iszol és alszol nagyokat,
Olyan mintha tudnál szeretni,
De előbb ki kell nyitnod a kapukat,
Mely a ehhez fog vezetni.

Holt lelkedet életre kell rázni,
Kell, hogy mély álmából valaki felriassza,
Mert van lelked, ki tudna szeretni,
De valaki erősen fojtogatja.
Lehet, hogy te vagy az,
Kinek saját maga felett kell diadalt aratni,
Legyőzni benned a rosszakat,
Majd a tükör elől folytasd utadat.

Menj tehát először az árokpartra,
Keressél kis virágot ott, az útszélen,
Ne szakítsad azt marokra.
Gyönyörködj egy kicsit benne,
És dicsérd a Teremtőt.
Ha látod a kövek között is van élet,
Akkor megértetted Őt,
Meglátod, lehet szeretni a szépet.

Menj tovább a temető felé,
Nyisd meg csikorgó kapuját,
Zarándokolj egy ismeretlen sírhoz,
És mondjál el egy imát.
Nem baj, ha rövid, egy könnycsepp is lehet imád.
Utadnak itt még nincs vége,menjél ezért tovább,
Ott áll a nagykereszt, a temető szépe.
Phong cách âm nhạc
Latin Folk, emotional, gentle voice, 60-80 BPM

Bạn có thể thích

Bìa bài hát NA JANELA
v4

Được tạo bởi Jose do Carmo Carile Với Suno AI

Bìa bài hát bajs-lazarettet
v4

Được tạo bởi Arne Kjuv Với Suno AI

Bìa bài hát Światło w nas
v5

Được tạo bởi Jerzyna K Với Suno AI

Bìa bài hát I am alone
v4

Được tạo bởi J H Với Suno AI

Danh sách phát liên quan

Bìa bài hát ах как много
v4

Được tạo bởi Vahtang Roshal Với Suno AI

Bìa bài hát Befut a verda
v4

Được tạo bởi Mani Kula Với Suno AI

Bìa bài hát شيله
v4

Được tạo bởi Hamzay Fouad Với Suno AI