A SZERETET

Istent szeretete végtelen,
E szeretet miatt teremtett.
Benned a szeretet magja nyugszik,
És várja, hogy egyszer majd kicsírázik.
Aztán meghozza a legszebb gyümölcsét,
Gyümölcsöt, különbet mindegyiknél,
Isten és az emberek szeretetét,
Mely fontosabb mindennél.

Holt ember vagy, ha nem tudsz szeretni,
Egy bábu melyet mozgat idegen akarat,
Az élet mélyen aluszik benned,
Talán nem is élet ez már neked.
Eszel, iszol és alszol nagyokat,
Olyan mintha tudnál szeretni,
De előbb ki kell nyitnod a kapukat,
Mely a ehhez fog vezetni.

Holt lelkedet életre kell rázni,
Kell, hogy mély álmából valaki felriassza,
Mert van lelked, ki tudna szeretni,
De valaki erősen fojtogatja.
Lehet, hogy te vagy az,
Kinek saját maga felett kell diadalt aratni,
Legyőzni benned a rosszakat,
Majd a tükör elől folytasd utadat.

Menj tehát először az árokpartra,
Keressél kis virágot ott, az útszélen,
Ne szakítsad azt marokra.
Gyönyörködj egy kicsit benne,
És dicsérd a Teremtőt.
Ha látod a kövek között is van élet,
Akkor megértetted Őt,
Meglátod, lehet szeretni a szépet.

Menj tovább a temető felé,
Nyisd meg csikorgó kapuját,
Zarándokolj egy ismeretlen sírhoz,
És mondjál el egy imát.
Nem baj, ha rövid, egy könnycsepp is lehet imád.
Utadnak itt még nincs vége,menjél ezért tovább,
Ott áll a nagykereszt, a temető szépe.