Dorika

Még koromsötét az utca, a város csak pihen,
De a vekker már ordít, nincs kegyelem itt sem.
Hajnal van, Dóri indul, a szemei még zárva,
Az SQS kapuján kopogtat a sárba’.
Ott a vödör meg a rongy, de a légkör olyan fojtó,
Ahol senkit nem érdekel semmi, csak a mutató.

Négy óra unalom, az idő csak áll,
Ott mindenki tojik rá, a munka nem talál.
Csak a falakat nézi, meg a port, ami marad,
A lelke ezen a helyen lassan megrepedt falat.

De tíz óra, és végre kattan a zár,
Hazaér a Dóri, de a pihenő még vár.
Mert az élet pörög tovább, nincs megállás sehol,
Két munka között a fáradtság dobol.
Reggel még árnyék, de délután már más,
Várja őt egy másik világ, egy jobb állomás.

Alig dőlne le a kanapén, már indulni kell újra,
A Dési iskola felé vezet az útja.
Itt nem áll meg az idő, itt pörögnek a percek,
Itt nem üres órák, meg unalmas tervek.
Bár este kilencig tart a hajtás meg a műszak,
Itt a sötét órák is fényesebben gyúlnak.

Mert ott van az Ildi, akivel minden könnyebb,
A nevetés letörli a reggeli könnyet.
Egy jó szó, egy poén, egy közös kávészünet,
A munkatárs az, aki ad egy újabb ütemet.
Szereti a munkát, mert szereti, aki mellette áll,
A Dési falai közt a Dóri hazatalál.

Mert tíz óra, és végre kattan a zár,
Hazaér a Dóri, de a pihenő még vár.
Mert az élet pörög tovább, nincs megállás sehol,
Két munka között a fáradtság dobol.
Reggel még árnyék, de délután már más,
A Dési az otthon, a valódi hivatás.

Kilenc óra múlt... a busz is hazavisz.
Az Ildi int egyet... holnap újra ugyanígy.
Hajnalban SQS... de délután már vár a Dési.
Dóri bírja, mert van, aki megérti.