egy

Zádor, kis falu a térkép szélén,
de a szívek közepén valahol ott él még.
Mert ahol harang szól, s a víz mesél,
ott nem múlik el egészen a remény.

A Templom csúcsán a kereszt az égbe mutat,
Több száz éve őrzi a helyi utat.
Harangja szól, ha öröm van, vagy ha bánat,
S a csendben hallani ahogy a fohászok szállnak.
Öreg falai közt megnyugszik a lélek,
Hol Isten és Ember összebeszélnek.

A tó fölött párás a reggel,
nád között faág rezzen,
Hal se moccan, csak az emlék fodroz,
ahogy a múltra visszagondolsz.

Zádor alszik, mély a csend,
csillag őrzi odafent.
És ki innen elment rég,
álmában még visszatér.